Gluténmentes fahéjas keksz

Gluténmentes fahéjas keksz

Gluténmentes fahéjas keksz

Egy igazán összebújós, tv nézős, kávéba mártogatós, gluténmentes fahéjas keksz az esős, havas, hideg napokra.

Gluténmentes fahéjas keksz
Fahéjas keksz hideg napokra.

Úgy tűnik a svéd, és gondolom a magyar mama blogok egyik kedvenc témája a szülés. Hogyan is történt, mennyi ideig tartott, hogy bírta az apuka…

Én eddig még nem meséltem el nektek a “szülésem történetét”. Nem is nagyon volt rá időm, és talán azért is, mert nincs sok mesélnivalóm. Kb. 35 perc alatt lement az egész.

“Te mindig is gyorsan szülő nő leszel.” – mondta Anna, a szülésznőm, mikor a pozitiv, negativ élményekről beszélgettünk pár héttel a szülés után. Igen, élményekről! Svédországban arra törekszenek, hogy élmény legyen a dologból. Persze a körülményekhez képest.

Szóval, röviden, tömören: a kisfiúnak sietős volt a dolga kifele. Jól meg is lepett minket az éjszaka közepén. Előjelek nélkül indult meg a szülés éjfél tájékán. Arra sem volt időnk, hogy Lilou-t átvigyük a közeli ismerősökhöz. Bár, senki sem válaszolt a telefonhívásunkra. Talán jobb is… Amúgy a szomszéd kertjében szültem volna meg.

Bepattantunk az autóba mind a hárman, én a vezető ülésbe, hiszen L-nek nincsen jogsija. Irány a kórház Uppsalában.

Odáig azonban nem jutottunk el. Inkább a kórház jött el elénk mentőautó formájában. Sonny és Andreas, a mentőangyalaink, az utolsó pillanatban kapták el Cameront. És már készen is voltunk. Kb. 35 perc alatt.

Gluténmentes fahéjas keksz
Gluténmentes fahéjas keksz, mely kedvez a beleknek.

A kórházban vidáman, gratulációkkal fogadtak minket. Nem sok dolguk maradt már.

A szülőszobában, pár perccel az érkezésünk után megszólalt a szülésznő: “De legközelebb!Tényleg el kell indulnotok…” – magasra tartva a mutatóujját.
Legközelebb? – gondoltam magamban. “Legközelebb kiveszünk egy szobát a kórház mellett valahol…vagy… Álljunk csak meg egy szóra! Ki is beszél itt legközelebbről? 20 percel ezelőtt szültem meg egy rapid babát.”

Délután kettő órakor már otthon is voltunk. Hazafele én is! vezettem ;o)

És hogy mennyibe is került az ellátás? 100 koronát kellett fizetnem az egy (azaz fél) ott töltött éjszakáért.

Gluténmentes fahéjas keksz

Csodálatos időjárással lepett meg minket szeptember és október. Amikor csak tudunk, megragadunk egy kávéval teli termoszt, pár gluténmentes fahéjas kekszet és irány az erdő, a játszótér vagy a park.

Amikor esik, hideg van és nincs kedvünk kimozdulni, összekuporodunk a kanapén a TV előtt. Megnézünk egy családi filmet és a teánkba mártogatjuk a házi készítésü finomságokat.

Gluténmentes fahéjas keksz:

1 1/4 dl zabpehely
3/4 dl burgonya liszt
3/4 dl kókusz cukor vagy méz ízlés szerint
1 ek. Psyllium husk, azaz utifű maghéj
1/4 tk. szódabikarbona
1 tk. vaníliás cukor
1 1/2 tk. őrölt fahéj
1 csipet tengeri só
6 lágy, szárított datolya
75g vaj

Melegítsd a sütőt 175 fokra.

Először tegyük bele a száraz hozzávalókat egy turmixgépbe. A turmixgép segítségével keverjük jól össze. Közben fel is aprítjuk a zabpelyhet kicsit. Adjuk hozzá az apróra vágott datolyát és a vajdarabokat. Keverjük össze, hogy egységes, sima masszát kapjunk. Kaparjuk le a turmix oldalát ha szükséges. A kezünkkel formázzunk golyókat. Egy tepsibe helyezett sütőpapiron nyomjuk, lapítsuk el őket. Sütőben, attól függően, hogy milyen vastagok, kb. 10-12 percig süssük a fahéjas kekszeket. Várd meg, hogy a sütemények teljesen kihűljenek tálalás előtt. Könnyen törhetnek, amikor még forróak.

Kellemes hetet kívánok mindenkinek!

A fájós hátu, szoptatós anyukáknak a következő yoga gyakorlatokat ajánlom:

Yoga gyakorlatok a rugalmasság, hajlékonyság eléréséért

2 thoughts on “Gluténmentes fahéjas keksz”

  1. Az októberi szép időt pár napig mi is élveztük. Jó is volt sütögetni a tóparton.
    Puszi Mindenkinek. Nagypapi

Leave a Reply