Tortilla kukoricás mangóval

Pikáns tortilla kukoricás mangóval

Felejtsd el a zsíros enchiladát – itt az ideje új ihletet meríteni Dél-Amerika ízléses ételeiből!
Egyszerre édes és savanyú, egy leheletnyi csipős ízzel! A pikáns tortilla kukoricás mangóval egy igazi powerfood a gasztronómia egyik legszínesebb kontinenséről.

Pikáns tortilla kukoricás mangóval

Szűlni akarok!

A mai nap azon napok egyike, mikor még fizetnék is azért, hogy végre megszülhessek!

Hajnali fél ötkor arra ébredtem, hogy fáj a medececsontom, és “alszik” a bal karom. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból egy szokásos WC vizitre. De visszaaludni már nem tudtam. Reggel 7-kor, mikor végre álom jött a szememre, felkelt az egész család. Reggeli, fogmosás, öltözködés és irány az iskola.
Elkéstünk. Már pár perce folyt a tanítás. Lilou kicsit megilletődve lépett be a tanterembe, ahol már mindenki a helyén ült.

Az én nagy lányom rám nézett és azt mondta: “Előbb kell elindulnunk otthonról!”

Korábban megfogadtam, hogy nem stresszelek a reggeli készülődésen, átadom a felelősséget Lilou-nak. Egy darabig kértem, kérleltem, hogy igyekezzen, de sajnos ez a variáció nem működött. Így másikat tesztelünk. Rábízom a reggeli rutinokat. Rendes kiscsaj, felöltözik, megmossa a fogát (na jó, abba én is besegítek), megfésülködik és összepakolja a táskáját. Csak az időérzéke nem alakult ki még teljesen.

De a mai nap is azt mutatja, hogy jó úton vagyunk!Kellemetlen érzés volt utolsónak belépni az iskolaajtón (annak ellenére, hogy a suliban nem csinálnak nagy ügyet belőle), és egyből levonta a következtetést.

Szóval, az ujjak keresztben, reméljük alakul a dolog!

Hazafele csak úgy battyogtam, nagyon fáradtnak éreztem magam, a medencecsontom jajgatott a fájdalomtól. Szeretném leborotválni a lábaimat, de még a zoknijaimat is alig tudom felhúzni. A reggeli nyújtózkodáról már lemondtam, nem bírok tovább küzdeni a vádli görccsel…

Beestem az ágyba egy fél órácskát aludni a szülésznővel való találka előtt.
Minden rendben volt. Készen állok. Babóca is készen áll. Nem tudna akkor kijönni onnan?

Talán ma este, vagy holnap reggel! Most már a keresztbe szorított ujjaim is görcsölnek…

Pikáns tortilla kukoricás mangóval
Már a fényképek sem úgy sikerülnek, ahogy szeretném…Sorry

Pikáns tortilla kukoricás mangóval

Hozzávalók 4 személyre:

1 meghámozott és apró kockákra szelt mangó
1 dl friss vagy főtt kukorica
1 zöld chili paprika kimagozva, felszelve
½ piros chili paprika kimagozva, felszelve
1 ek. friss, apróra vágott koriander
1 ek. friss, apróra vágott menta

tortilla kenyér

Öntet:

2 ek. frissen préselt lime leve
½ dl frissen préselt narancslé
1 tk. só

Jól keverjük el az öntet hozzávalóit. Egy nagy tálban keverjük össze a tortilla töltelék hozzávalóit, majd locsoljuk meg az öntettel. Végül szórjuk meg a friss fűszerekkel, és töltsük meg a tortilla kenyereket.

Ha valaki igazán csípősen szereti, tegye bele a chili paprikákat magjával együtt.

Buen apetito!

Kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta

Kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta

Mivel nem vagyok húsevő, egy kreatív oldal sok segítséget nyújt az esti vacsora megtervezésében. Így nyár végén könnyen találunk a boltokban, piacon friss és finom céklát, mely egyszerűen és változatosan elkészíthető. A kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta jól passzol svédasztalon más ételek társaságában, vagy akár egy nyári ebédként, vacsoraként magában is.

A kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta könnyen variálható. Bulgur helyett használhatunk quinoát, barna rizst, hajdinát vagy akár couscoust is. A kecskesajtot kicserélhetjük halloumira, vagy pár szelet brie sajtra. Természetesen a cékla is felváltható főtt répával, vagy más gyökérrel, zöldséggel. Bátran teszteljünk!

Kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta

A nap sokkal hosszabbnak érződik, amikor időben kel fel az ember. Én a korán kelök csapatába tartozom. Igazán energikusnak, kreatívnak és aktívnak reggel érzem magam.

Nincs is jobb annál, mikor egy napsütéses reggelen, friss levegővel töltjük meg a tüdőnket és közben elfogyasztunk egy igazán hosszú és egészséges reggelit az erkélyünkön. Az egész család együtt…kellemes zenét hallgatva.

Az erdő, a fák és a növényzet átalakulóban van, aranysárga, bordó és barna színárnyalatokban pompáznak. Ha mély levegőt veszünk, érezzük a vizes fű illatát. Itt van az ősz… itt van újra.

Kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta

Kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta mustáros öntettel

Hozzávalók 4 személyre:

2dl quinoa, hajdina, barna rizs vagy couscous
70 g friss spenót vagy más zöld level
4 db főtt cékla
150 gr Chèvre, brie vagy halloumi sajt

Mustáros öntet:

1 ek. mustár
1,5 ek. hidegen sajtolt oliva olaj
1,5 ek. citromlé
1 csipet só, bors
1 tk. méz

Készítsük el a quinoát, hajdinát, barna rizst vagy a couscoust a csomagoláson található utasítás szerint.

Öblitsük el a spenótot vagy más zöldséget. Szeljük fel a céklát és a sajtot finom szeletekre. Ha halloumival készítjük a salátát, serpenyőben pirítsuk aranybarnára a vékonyra vágott halloumi szeleteket.

Kecskesajtos, céklás bébispenótsaláta mustáros öntettel

A mustáros öntethez jól keverjük el a hozzávalókat.

Egy nagy tálban keverjük össze a salátát, majd öntözzük meg a mustáros dresszinggel.

A tetejét megszórhatjuk pirított, apróra vágott mandulával, dióval, mogyoróval, szezámmaggal vagy egyéb diófélével.

Kukkancsunk be egy-két inspiráló ausztrál otthonba:

The Design Files
További kellemes napot Mindenkinek!

Zöld smoothie spenóttal

Zöld smoothie és a zsírok

Hello kedves barátok! Hogy vagytok?

Én most már nehézkesen. Jól bedagadtak a lábaim, ami nem is csoda, hiszen 15 kilóval többet cipelnek. Az ujjaim is elég vizesek, minden kiesik a kezemből. Így minden reggelt egy nagy pohár zöld smoothie-val indítok.
Ruhám már csak pár maradt, de úgy döntöttem nem veszek többet, ezt már kihúzom ennyivel.

Éjszaka van, hogy felébredek, és nem tudok visszaaludni. Ekkor olvasom Sanna Ehdin Anandala könyvét, mely az öngyógyításról szól.
Nem akarok szájbarágós lenni, de meglepő amiket ír:

  • Az 1900-as évek kezdetéhez viszonyítva, napjaink zöldségei átlagosan már csak egyhatod annyi ásványi anyagot tartalmaznak
  • A tápanyagtartalom, mely megtalálható volt egy narancsban 1948-ban egyenértékű 40 narancs tápanyagtartalmával napjainkban. Hupsz, akkor mennyi friss zöldséget és gyümölcsöt is kell fogyasztanunk?
  • A gyerekek IQ szintje emelkedik, jobban teljesítenek az iskolában, valamint a megfélemlítés, a kirekesztő és a bűnözői magatartás csökken, ha az egészségtelen ételeket tápláló élelmiszerek váltják fel. Mindezt egy Kaliforniában és New Yorkban végzett tanulmány bizonyítja.
  • 40-50 évvel ezelött vezették be azt az új táplálkozási rendet, mely azt tanácsolja, hogy fogyasszunk kevesebb telített zsírsavat (állati eredetű zsírok, mint sajt, vaj, tejszín és hús). Helyettük inkább a melegen sajtolt, vegyi anyagok segítségével (napraforgóból, kukoricából és szójából) előállított margarint és a növényi zsírokat részesítsük előnyben.
  • Ezek a hidrogénezett zsírok megtalálhatók a margarinban, majonézben, kész salátaöntetekben, chipsben és a csokoládéban!
  • Természetesen mindez kedvezett a gyártóknak, mivel a növényi olajok előállítása és tárolása olcsóbb, hiszen a tápanyagokban gazdag, érzékeny zsírsavakat kivonják belőlük.
  • A svéd Élelmiszerügyi Hivatal is a növényi olajokat előállító cégeknek kedvezve alakította/alakitja a táplálékpiramisát.
  • Az Egyesült Államokban a szív-és érrendszeri betegségek drasztikusan megemelkedtek a kémiailag kezelt növényi olajok fogyasztásának emelkedésével.
  • Dánia volt az első ország a földön, mely korlátozta a iparilag előállított zsírok használatát 2003-ban. Azóta 32 %-kal csökkent a szív-és érrendszeri betegségekben elhunytak száma.
  • Fat for Life! Azaz a megfelelően kezelt zsír nem vezet elhízáshoz, betegségekhez. Sőt mi több, a szervezetünknek szüksége van rá. Mint például:
    hidegen préselt oliva olaj, repceolaj, lenmagolaj, halolaj, kókuszdióolaj és kendermagolaj…
  • Használjunk idegen sajtolt és finomítatlan olajokat.
  • Olvasd el az összetevőket a termékeken, mielőtt megveszed őket!
  • Már kezd nagyon elegem lenni abból, hogy mindenhol a pénz dönt. Még az egészségünkről is!

Zöld smoothie

Vajon mi készül itt? Egy egészséges, üdítő smoothie zöldségből és gyümölcsből.

Zöld smoothie

Zöld smoothie

Hozzávalók egy nagy adaghoz:

1 egész, friss ananász
2 lime leve és húsa
kb. 2 cm friss gyömbér
200 g friss, üde spenót
kb. 1 l almalé

Hámozd meg az ananászt, a gyömbért és szeld fel őket kis darabokra. Tedd az ananászt, a spenótot, gyömbért és az almalevet a turmixgépbe. Facsard hozzá a 2 lime levét, és egy kiskanállal kapard hozzá a húsát is. Jól turmixold össze.

Zöld smoothie

Kókuszreszelékkel, napraforgómaggal a tetején tálald különböző poharakban. Annál izgalmasabb lesz a gyerkőcök számára is.

Egy csatos üvegben, zárható üvegben pár napig eláll a hűtőben.

Ha az autónkba 95-ös benzin kell, nem tankolunk bele 98-asat. Akkor az egészségünk érdekében, fogyasszunk olyan táplálékot, mely kedvez a testünknek!!!

Kókuszos, csokis cicik

Kókuszos, csokis cicik

Mindössze 5 hozzávaló és körülbelül 30 perc kell hozzá, hogy elkészítsük a kókuszos, csokis ciciket.
A kókuszos, csokis cicik glutén mentesek!

Kókuszos, csokis cicik

Drága Kisfiam!

Tegnap a védőnőnél jártam, a szülésről beszélgettünk. Ekkor jöttem csak rá igazán, hogy a több hónapos várakozás a végéhez közeledik – bármikor megérkezhetsz!
Eldöntöttem magamban, hogy élvezni fogom ennek az egyedülálló élménynek minden pillanatát, mivel nem gyakran fordul elő egy nő életében ez a lenyűgöző és elbűvölő állapot.

Különböző érzések kavarodnak bennünk, miközben készülünk az érkezésedre: izgalom, öröm, türelmetlen várakozás… Milyen leszel? Kire fogsz hasonlítani? Milyen lesz a személyiséged?
Biztosan számolgatni fogjuk a kis ujjaidat a kezeden, lábadon. Elemezni fogjuk az arcod formáját, a szemed színét…

A nagy izgalmak és készülődés közepette, könnyű elfelejteni, milyen rendkívüli is a mi közös életünk. Ezért inkább becsukom a szemem, hogy érezzelek, hogy TÉNYLEG érezzelek odabent, bennem. Megpróbálom elképzelni, mire gondolhatsz, miről álmodozhatsz, és, hogy vajon tudod-e, hogy ez az én kezem a túloldalon, aki simogat. Senki más ezen a Földön nem érzett téged úgy, mint én. És ez a túlvilági kapcsolat, mely köztünk van, hirtelen véget fog érni. Tudom, hogy nemsokára már nem fogom érezni az apró rugásokat. De, mindezeket felváltja majd az ölelésed, egy apró kezecske a kezemben, mely biztonságot keres…

Kiváltságosnak érzem magam, hogy eddig megoszthattam a nap minden percét és pillanatát Veled! És már alig várom, hogy a szemedbe nézhessek, és elmondhassam, hogy mennyire SZERETLEK!

És hogy honnan is jött a “kókuszos, csokis cicik” elnevezés? Természetesen Lilou-tól, akiben a 13 hónapnyi szoptatás mély élményeket hagyott.

Kókuszos, csokis cicik:

Hozzávalók kb. 12-14 darabhoz:

265g reszelt, cukrozatlan kókusz
1/4 tk. vanília aroma
2 ek. méz
1/2 ek. olvasztott kókuszolaj
75 g étcsokoládé, apróra vágva

Melegítsd elő a sütőt 175 fokra.

Tedd a kókuszreszeléket egy nagy sebességű turmixgépbe és keverd addig, amíg szinte kókusz vaj állagú nem lesz. Mikor az  ujjaid között elmorzsolod, olyan érzést kell keltenie, mint egy tésztának. Néha-néha kapard le a turmixgép oldalát.

Add hozzá a mézet és a vanília aromát, és keverd addig, amíg össze nem áll.

Egy fagyis kanál, vagy két kiskanál segítségével formázz tömör félgömböket. Helyezd őket egy sütőpapírral ellátott tepsibe.

Kókuszos, csokis cicik

A tetejüket kend meg óvatosan olvasztott kókuszolajjal. A sütő közepén süsd őket 8-10 percig, vagy amíg a szélei / feneke aranybarna nem lesz. Majd tedd félre a kókuszos, csokis cicik-et, amíg meghülnek.

Amíg hűlnek, olvaszd meg a csokit forrásban lévő víz felett. Miután kihűltek, mártogasd bele a feneküket a csokoládéba. Bánj velük óvatosan törékenyek lehetnek!

Helyezd a kókuszos, csokis ciciket egy sütőpapírra, és várd meg amíg megszáradnak.

Kókuszos, csokis cicik

Mikor megszáradtak, óvatosan húzd le őket a papírról. Szobahőmérsékleten, letakarva napokig is elállnak. De mélyhűtőben akár hetekig is tárolhatjuk őket.

Én már a második adagot sütöm. Remélem Nektek is ízleni fog!

IKEA – Sinnerlig kollekció

Mi történik az IKEA-val?

Az új SINNERLIG kollekció egy első osztályú design IKEA árakkal! A svéd áruház csodálatos lakberendezési darabokat dolgozott ki a neves tervező és belsőépítésszel, Ilse Crawforddal.

Kerámia természetes színekkel és organikus formákkal
új SINNERLIG kollekció

A design több mint 30 tételből áll és nagyjából három csoportba sorolható: étkező, dolgozó szoba és nappali.

A kollekció a legkisebb részletekre is odafigyel. A fő cél az volt, hogy egy olyan designt hozzanak létre, mely az emberi érzékekhez beszél és fokozza a komfort érzését otthonunkban. A bútorokat, használati tárgyakat nem csak nézegetni élmény, kellemes tapintásúak és használatuk is élvezettel tölt el. Egyszerűen olyan lakberendezési stílus, mely az életet egy kicsit könnyebbé és élménydúsabbá teszi.

 új SINNERLIG kollekció
Nappaliban
Konyhában
Konyhában

Ha a mindennapi életünk a saját otthonunkban kellemesen telik, mi is harmonikusabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat. IKEA ezzel a nézettel egyett ért Ilse Crawforddal, aki az emberi szükségleteket és vágyakat helyezi munkája középpontjába.

kanapé
SINNERLIG kanapé
szönyeg
…és szönyeg

formák egyszerűsége és őszintesége feltárja a szépséget a természetes alapanyagokban. Ilse parafával, kerámiával, üveggel, akácfával, gyapjúval és bambusszal dolgozott, egy megnyugtató érzés elérése érdekében.

A gyűjtemény természetes színű és sötétbarna parafát is tartalmaz. A sötétbarna egy természetes gőzölő eljárás eredménye .

parafa
Természetes színű és sötétbarna parafa

A parafa vízvisszataszító, könnyen tisztán tartható, zajszigetelő és hosszabb életű, mint sok más anyag.

Szépség a részletekben rejlik! A kerámia darabok természetes színeikkel és organikus formáikkal megkönnyítik egy saját beltéri Zen kert létrehozását.

Kerámia
Fotók az IKEA.com-ról
új SINNERLIG kollekció
Természetes színek és formák

Napjainkabn szinte állandóan egy digitális eszköz közelében vagyunk, kapcsolódva az internethez. Átalakulást, változást mindenhol tapasztalunk, otthonunkban és a munkahelyen is. Felcseréljük a kemény felületeket, tapintható anyagokra, mint például fa és egyéb természetes anyagok, mellyek az emberi érzékekkel kommunikálnak.

Sinnerlig
Lámpák

A végső cél az volt, hogy a megfizethető design minél több ember számára elérhető legyen.

Megnyugtató és harmónikus nappali
Megnyugtató és harmónikus nappali

Ilse Crawford az érzékeidhez beszél! Augusztus 14-től megvásárolható az IKEA üzleteiben.

Nappali

Én azokat a lakberendezési tárgyakat, eszközöket szeretem, melyek többféle-képpen is használhatóak. Funkciójuk nem szigorúan megszabott, mint példál a nappaliban használt asztalé. Használhatjuk asztalként, de akár ülhetünk is rajta, vagy akár virágokat is állíthatunk rá.

Asztal, pad, virágállvány
Asztal, pad, virágállvány

Élmény nézegetni már a képeket is!

Áfonyás smoothie és csokigolyó

Áfonyás smoothie és csokigolyó a nyári melegben

Végre beköszöntött nálunk is a nyár. Mire az őszt vártam, augusztusra, megjött a meleg. Lehet menni csobbani! Szuper!

L 3 hetes szabadsága gyorsan eltelt. Egy hét Franciaorszgban, ahol 36 fokos meleg várta őket. Majd 2 hét Svédországban, ahol a hőmérő higanyszála alig érte el a 18 fokot. Ilyenkor egy kicsivel nagyobb erőfeszítés kell ahhoz, hogy programokat találjunk egy kisgyerekes család részére, ahol a mama elefánt formájában jelenik meg.

Áfonyás smoothie és csokigolyó

Azért sikerült. Új játszótereket fedeztünk fel Uppsalában. Rátaláltunk egy cirkusz játszótérre, ahol van trambulin, gerenda és az én kedvenceim: elefánt és fóka mászóka.

Egy napot Furuvikben is eltöltöttünk, mely egy hatalmas vidámpark és egy mini állatkert keveréke. Lilu arcán a boldogság minden fáradalmat megért, még elefánt lábakkal is!

Egy kis kultúrával, történelemmel is bepróbálkoztunk. Ellátogattunk a közeli Rosersberg kastélyba, ahol egy órás kastélylátogatáson vettünk részt. Teljesen jól ment! Lilou volt az egyetlen gyerkőc, így ő lett a kivételezett. Kincsvadászattal indult a túra, kapott egy lapot, ahol a kastély különböző részletei szerepeltek. Ezeket kellett megtalálni. Még mi is rákaptunk a kincsvadászat ízére, és minden szobában lestük a festményeket, bútorokat, szobrokat.

És persze a legkisebb lett az a szerencsés, aki bekukkanthatott a mini cselédszobába, felmehetett a cselédlépcsőn vagy a titkos átjáraton. A kastély kávézójában megittunk egy finom kávét és ettünk egy levendulás biscottit (ohlálá – nagyon fini!!) régi, patinás bútorok között. Mely persze egy külön élmény volt egy kis “hercegnő” számára.

Áfonyás smoothie és csokigolyó
Hmm…. ínycsiklandozó

A grillezős esték sem maradtak el, ha esett, tető alá vonultunk és ott sütögettünk. Egy új kedvenc: grillezett, friss ananászszeletek kókuszfagyival. A grill csodákra képes, kihozza az ízeket! Egy egyszerű ananászból, mennyei desszertet lehet készíteni, úgy semmi nélkül. De úgyanez igaz barackra, banánra vagy akár dinnyére is. ;o) Lehet kísérletezni! Csak bátran!

(Ja, és a legkülönlegesebbet majdnem elfelejtettem: egy nap beültünk egy Burger King gyorsétterembe, és ott ebédeltünk. Lilou számára ez egy ismeretlen és ezért izgalmas világ. Persze megnyugtató volt látni, hogy a játszótér jobban érdekelte, mint maga az étel. Fele menü az asztalon maradt.
Néha-néha az egészségtelenbe is bele kell kóstolnia, hogy saját maga fedezhesse fel az ízek fantasztikus világát. Leközelebb – pár hét múlva – pattogatott kukoricás, filmnézős estét hozunk össze a TV előtt. Vagy esetleg a Family Frostot próbáljuk elkapni egy kemény iskolai hét után… Mókázni mindig kell! Erről szól a gyerekkor.)

Én folytattam a kísérletezést áfonyával. Áfonyás smoothie, csak egyszerüen:

Áfonyás smoothie 2 személyre:

250 ml áfonya
1 érett banán meghámozva, felszeletelve és lefagyasztva
125 ml mandulatej
2 ek. reszelt kókuszdió
pár mentalevél

Áfonyás smoothie és csokigolyó
Áfonyás smoothie 5 hozzávalóból

Tegyél minden hozzávalót a turmixgépbe és turmixold krémesre és simára. Majd kóstold meg. Ha édesebbet szeretnél, tegyél még bele fagyasztott banánt.

Tálald két pohárban, mentalevéllel a tetején.

Áfonyás smoothie
Sok-sok vitamin és ásványi anyag keveréke

Csokigolyó eszpresszó kávéval és zabpehellyel

Áfonyás smoothie és csokigolyó
Sütés nélkül elkészíthető.

15-20 golyócskához:

15 kimagozott datolya
2 ek. reszelt kókuszdió
4 ek. zabpehely
2 ek. kókuszolaj
2 ek. kakaópor
½ vaníliarúd kimagozva
½ tk. őrölt kardamom
1 erős eszpresszó

Áfonyás smoothie és csokigolyó

Vágd apróra a kimagozott datolyát és tedd az összes többi hozzávalóval a turmixgépbe. Egy lapát segítségével tisztogasd le a turmixgép oldalát. Turmixold, míg össze nem áll a tészta.

Áfonyás smoothie és csokigolyó

Tedd a tésztát a hűtőbe 10-15 percre.

Formálj 15-20 golyót a kezed segítségével. Forgasd a golyókat kakaóporba, kókuszreszelékbe, zabpehelybe, apróra vágott mandulába… Tálald őket lehütve.

Akkor irány a tenger!

Dinnye saláta és áfonyás pite

Dinnye saláta és áfonyás pite

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy gyümölcsös – zöldséges salátát fogok készíteni, és enni… Valószínű nagyot nevettem volna. És tessék, itt állunk (vagy inkább ülünk), hogy dinnyével elkevert feta sajtos salátát készítek és ajánlok Nektek is.
Dinnye saláta feta sajttal egyaránt élevezhető grillezős estéken, vagy egy könnyű nyári ebéd mellé. Édeskés görögdinnye, ropogós uborka és hagyma az alapja. Aztán jön a sós feta sajt és akár egy kis kapribogyó is. Egyszerűen szuper!

Végre itt az áfonya szezon! Az áfonyás pite, smoothie, müzli, muffin, gyümölcssaláta ideje! Az erdő alja telis tele van apró áfonyabokrokkal.
Emlékszem, mikor ide költöztem Svédországba, alig vártam már, hogy friss áfonyát szedhessek. De nem találtam.
Megkérdeztem svéd ismerősöket, akik nagy lezseren a közeli erdő felé mutattak: “Ott! Mindenhol! Tele van az erdő!” Oké, gondoltam, próbáljuk meg mégegyszer. És tényleg ott volt, mindenhol. Aprócska, kb. 20 cm magas bokrok, apró zöld levelekkel, melyek tövében ott bújik az áfonya. A hiba melyet korábban elkövettem, az volt, hogy én egy málna bokor nagyságú növényt kerestem. De abban a magasságban nem sok aljnövényzet nő nálunk az erdőben.

Mi szedtük az áfonyát a pitéhez, mely természetesen extra finom ízt ad ennek a könnyen elkészíthető desszertnek. Ha nem vagy olyan szerencsés, hogy magad szedd az áfonyát, a bolti változat is megteszi. Nálunk ez a vegetáriánus recept annyira bevált, hogy az áfonyás pite a nyár egyik kedvenc desszertje lett. Próbáld ki Te is!

Dinnye saláta feta sajttal

Dinnye saláta és áfonyás pite

Dinnye saláta 4 személyre:

600 g dinnye, mag nélkül
1 uborka
½ lilahagyma vagy újhagyma
150 g feta sajt
1 dl kapribogyó

Dinnye saláta feta sajttal

Szeld fel a dinnyét 1 cm-es darabokra. Hámozd meg az uborkát, vágd félbe és szeld fel. Hámozd meg a hagymát és szeld azt is vékony szeletekre. Keverd össze a dinnyét, uborkát, kapribogyót, hagymát egy nagy tálban. Szórd meg apróra morzsolt feta sajttal. Aki esetleg érzékeny a feta sajtra, használhat tofut helyette. A saláta glutén és tojásmentes.

Áfonyás pite

Áfonyás pite
Áfonyás pite fagyival

Hozzávalók:

5 dl áfonya (vagy málna, szeder, ribizli)
½ vaníliarúd, kimagozva
2 ek. citromlé
1-2 ek. méz
½ dl quinoa + 1 dl víz a főzéshez
250 ml zabpehely
8 kimagozott datolya
4 ek. kókuszolaj
1 csipet só

Melegítsük elő a sütőt 175 ° C-ra. Készítsük el a quinoát a csomagoláson előírt utasítások szerint.

Áfonyás pite
Keverjük össze a quinoát a zabpehellyel, az apróra vágott datolyával, sóval és a kókuszolajjal.

Öblítse el a bogyókat. Tegyük őket egy kókuszolajjal kikent sütésálló edénybe. Én egy kb. 25 cm x 15 cm-es edényt használtam. Öntözzük meg a citromlével elkevert vaniliával és mézzel.

Áfonyás pite
Tálalhatjuk magában, egy massza joghurttal vagy vaníliás jégkrémmel a tetején.

Egy külön tálban keverjük össze a quinoát a zabpehellyel, az apróra vágott datolyával, sóval és a kókuszolajjal. Használjuk a kezünket az összekeveréshez. Morzsoljuk el a tésztát egyenletesen a bogyókon. Süssük sütőben 40-45 percig, amíg a gyümölcs leve bugyogni nem kezd a szélén, és amorzsa” szilárd és enyhén pirított nem lesz. Tálalhatjuk magában, egy massza joghurttal vagy vaníliás jégkrémmel a tetején. Hmm… Pár csepp balzsamecet krém nem árt a krémesebb ízek kedvelőinek.

3-5 napig eláll a hűtőben.

A holnapi program: áfonyaszedés! Juhú!

Napraforgómag krém

Napraforgómag krém

Egy finomságokkal megpakolt wrap igazán laktató és egészséges ebéd lehet. A tortilla kenyér (vagy megsúgom előre: pár saláta levél – én is azzal csináltam) változatosan megtölthető. Becsomagolva magunkkal is vihetjük. Könnyen elkészíthetőek vegetáriánus vagy húsos formában is. Napraforgómag krém -mel jól megpakolva egy nagy adag ásványi anyag bombával laktatjuk jól szervezetünket.

Egy hete egyedül vagyok itthon. L és Lilou Franciaországban vannak, családlátogatóban. Őszintén megmondom egy kis egyedüllét jót tett minden érzékemnek. Sikerült a napjaimat értelmes tevékenységekkel megtöltenem. Olyanokkal, melyek segítettek abban, hogy csak “legyek”. Nora legyek. Nora time, ahogy az unokatestvérem mondja.

Napraforgómag krém

Kialudtam, kipihentem magam. Hosszasan reggeliztem az erkélyen, melyet egy  frissítő zuhany követett. Kiolvastam 2 könyvet, megírtam 4 blog bejegyzést (jupppííí), végig böngésztem a kedvenc blogjaimat. Sütöttem, főztem, turmixoltam. Barátokkal, családtagokkal trécseltem az éteren keresztül. Sokat sétáltam, fényképeztem és még egy rövid vásárló – nézegető túrát is megejtettem. Bár a “civilizáció”, a város valahogy most nem vonzott.

Aztán persze lassan hosszúak lettek a napok. Hiányozni kezdett a családom másik fele. (Egy része ugye itt van velem! Még szerencse!)

Napraforgómag krém

Azt vettem észre, hogy minél több időt töltök egyedül, annál kényelmesebben érzem magam a saját bőrömben. Így tudom igazán megismerni, feltérképezni az érzéseimet, gondolataimat. Több türelemmel és elfogadással nézek magamra és a körülöttem lévőkre is. Holnap majd teljes energiával tudom fogadni a  kis francia családomat a repülőtéren.

Napraforgómag krém

Napraforgómag krém

Napraforgómag krém

250 ml napraforgómag
1 nagyobb paradicsom
¼ csokor koriander
2-3 szárított, olajos paradicsom
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
2 evőkanál tahini
2 citrom leve
tengeri só és fekete bors

tortilla kenyér (például itt is kapható)

Ez a könnyű, egészséges wrap recept bármilyen zöldséggel – mely a kezed ügyébe kerül – elkészíthető. Például: salátalevél, paradicsom, paprika, uborka, retek, friss káposzta… A variáció végtelen.

Napraforgómag krém

Tegyél mindent bele a turmixgépbe, és jól turmixold össze. Ha nehezen megy a turmixolás. 1-2 kanál vizet adhatsz hozzá.

Kend meg a tortilla szeleteket egy-két kanál napraforgómag krém -mel, pakold meg szeletekre vágott zöldségekkel. Teked fel, és élvezd!

Napraforgómag krém

És ha nincs otthon vagy nem találunk tortilla kenyeret?Megtölthetünk saláta leveleket is! Feltekerjük és kész is egy igazán könnyű nyári ebéd.

Bon appétit!

Spenótleves és Jesper Juul

Spenótleves és Jesper Juul

Újabb, nagyon érdekes könyvet olvasok. A dán családterapeuta, Jesper Juul könyvében felszámol sok hagyományos gyereknevelési értékrenddel, szokással. Egy teljesen új utat mutat gyermekeknek és felnőtteknek, mely nem a régi tekintélyelvű hatalomgyakorlásra és zsarnokságra épül, hanem az egyenlőségre, a családon belüli demokráciára és az elfogadásra. Hallgass a gyerekedre”  kéri Jesper Juul, “és fogadd el, hogy a döntései, reakciói életképesek!”

Spenótleves
Spenótleves, melyet egy csipetnyi kömény tesz még izgalmasabbá!

A nemzetközileg elismert családterapeuta már a könyv elején elismeri, hogy a korábbi gyereknevelési elvek hibás feltételezésre épültek. “Úgy néztünk a gyerekekre születésükkor , mint nem valódi emberekre…  mint egyfajta antiszociális félemberekre.” A gyerekeket először is felnőttek álltal gyakorolt manipulációnak kellett kitenni, ahhoz, hogy majd egy bizonyos kor elérése után, emberszámba vegyék és egyenlőnek tekintsék. Összefoglava: a szülők feladat az volt, hogy teljesítsék a gyerknevelést (ez által nyomást helyeztek rájuk is), melynek végterméke egy, a társadalmi értékrendszernek megfelelően viselkedő gyerek volt. Mindezt az író feleslegesnek és károsnak tekintette a gyerekre és a szülőkre nézve is.

Spenótleves
Hamarosan jön a spenótleves receptje

Időközben fontos társadalmi átalakuláson mentünk át, ahol már nem csak az anya feladata volt a gyereknevelés, a háztartás, és az apa volt a pénzkereső a családban. Lehetőséget kaptunk arra, hogy valóban egyenlő kapcsolatot alakítsunk ki férfiak és nők között, valamint gyermekek és a felnőttek között. De az egyenlőség  egyben a sokszínűség iránti nyitottságot is jelenti, és a különbözőség tiszteletben tartását. Melyből egyenesen következik, hogy meg kell tanulnunk új szemmel látni az általunk rossznak és jónak elkönyvelt viselkedési formákat. Mindehhez egy demokratikus párbeszédre van szükség gyerek és felnőtt között.

A könyv központi kérdése: hogyan alakítsuk át szeretetteljes érzéseinket szeretetteljes viselkedéssé? Jesper egy percig sem kérdőjelezi meg azt, hogy minden szülő szereti gyermekét és boldogság mámorban úszik, mikor a gyerkőc “jól” viselkedik. Csak néha “szeretet nélkül nevelnek, mert gyerekkorukban a szeretet nélküliséget fordították szeretet – teljesnek és a szeretet – teljeset felelőtlennek.”

Magyarországon pár könyvet találtam Jesper Juultől, mint például: A  működő család. Ha valaki tovább keresgél, biztosan talál érdekes információt róla és könyveiről.

Spenótleves
Raw food, azaz csak friss hozzávalókból készült spenótleves

Spenótleves

Egy fantasztikus spenótleves, melyet egy csipetnyi kömény tesz még izgalmasabbá!

Hozzávalók 2 személyre:

250 ml víz
2 nagy marok friss spenót
1 avocado
1 szár zeller
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál reszelt gyömbér gyökér
½ teáskanál tengeri só
125 ml mandulatej vagy sima tej
csipet kömény

Spenótleves
Spenótleves a turmixban

Tegyél minden hozzávalót egy nagysebességű turmixgépbe és keverd simára, krémesre. Ízesítsd sóval és köménnyel ízlés szerint.

Jó olvasgatást, láblógatást és ne felejtsük el szeretetben teljesen neveljük gyerekeinket, hogy majd ők is szeretetet adjanak vissza nekünk!

Répás gyömbéres smoothie

 

Répás gyömbéres smoothie
Nyár van…csak lógatjuk a lábunkat…és csemegézünk…

 

Répás gyömbéres smoothie
Sommarstugan…azaz a nyaraló svéd módra…
Répás gyömbéres smoothie
…és a másik…vörös színű faházikó.

Répás gyömbéres smoothie és a nyár

Szió! Hogy telik a nyár? Nyaralás? Csobbanás a Balatonban? Esti grillezés? Lassú séták a parkban? Vagy talán egy jó esküvői buli?

Nálunk “so far, so good”! Azaz, minden rendben. Mi eddig Stockholmban, Sigtunában jártunk, bolhapiacokon voltunk, epret szedtünk, napozgattunk, grillezünk amikor csak tudunk… Az utóbbi napokban pedig csak lazulok…lógatom a lábam, olvasgatok. Van valami csodálatos a semmittevésben… Kikapcsol, relaxál, lelassít. Hmmm… Folytassuk? Igen, lazítsunk még!

Az egyik dolog, amit a legjobban szeretek a nyári reggeleken egy tápanyagokban, vitaminokban, friss gyümölcsökben, zöldségekben gazdag smoothie. Energizál! Lendületet ad a naphoz!

Mostanában zöldség – gyümölcs keverékét teszteltem. És egy szuper hidratáló, üdítő, vitamin + tápanyag – csomagot találtam. És a még jobb hír, hogy gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Mindössze 8 hozzávaló kell hozzá és a turmixgép!

Répás gyömbéres smoothie
Vitamin + tápanyag – csomag a javából!

Répás gyömbéres smoothie

3 közepes (~ 275 g) sárgarépa
360 ml víz

120 ml sárgarépalé
1 nagy érett banán, szeletelt és fagyasztott (adhatunk többet egy édesebb smoothie-hoz)
140 g ananász
1/2 evőkanál friss gyömbér
1/4 teáskanál őrölt fahéj (vagy kurkuma a bátrabbak kedvéért )
1 evőkanál citromlé
240 ml mandula tej, vagy sima tej

Répás gyömbéres smoothie
8 hozzávalóból…

Először készítsd el a sárgarépalevet. A sárgarépát és a vizet a turmixgép segítségével keverd addig, amíg teljesen pépes és sima lesz. Adj hozzá vizet, ha nehezen megy a turmixolás és kapard le a gép oldalát, ha szükséges. Mindebből mi kb. 120 ml levet használunk a smoothie-hoz! (Leszűrheted a sárgarépa levet, ha jobban szereted a húsa nélkül. A húsból finom energiagólyó készíthető: Energiagolyók)

Majd, tedd a többi hozzávalót a turmixgépbe, a 120 ml sárgarépalével együtt és keved simára. Kóstold meg! Adj hozzá több banánt vagy ananászt az édes íz, citromot vagy gyömbért a savasság, és fahéjat/kurkumát a melegség növeléséhez.

Öntsük két pohárba és szolgáljuk fel frissen! Jámi! No, és jöhet a láblógatás!